Cikkért köszönet a CsaládiNet-nek! :) 

Mai világunkban a hiperaktivitás a gyermeki fejlődéssel kapcsolatban gyakran felmerülő fogalom. A hiperaktivitás tünetei nagyon tágak, változatosak; ha gyermekünkön bármelyiküket tapasztaljuk, képesek vagyunk kétségbe esni.

Mi az a hiperaktivitás?
A hiperaktivitás okozta későbbi problémák:

Szeretnénk korrekt tájékoztatást kapni, azonban ebben a témában a szakma és a szakirodalom is nagyon megosztott. A hiperaktivitás fogalma leginkább az iskolába készülő, vagy kisiskolás gyermekek családjait izgatja, mert sokszor az iskolaérettséggel kapcsolatban merül fel a probléma. A hiperaktivitás tünetei valójában már sokkal korábban észlelhetők, éppen ezért sokkal korábban kellene, hogy felkeltsék a gyermekkel foglalkozó szakemberek (gyermekorvosok, védőnők, bölcsődei gondozók, óvodapedagógusok) figyelmét.

A hiperaktivitás hátterében a szakemberek legtöbbször organikus, azaz vele született, enyhe idegrendszeri okokat feltételeznek. Legtöbbjük egyetért abban, hogy a gyermeki agyműködés minimális eltérése, legtöbbször éretlensége okozza a tapasztalt problémát, azonban az idegrendszeri okok mellett szociális, kulturális és nevelési tényezők is alakítják a kialakuló tünetegyüttest.
A szülőket, családtagokat és a pedagógusokat azonban a kialakulás okainál jobban érdeklik a felismerést segítő tüneti leírások, valamint a mindennél fontosabb terápiás lehetőségek, amennyiben léteznek ilyenek.

A tünetek általában 3 nagyobb csoportba oszthatók.

Hiperaktiv tünetek:
Állandó mozgásos nyugtalanság jellemzi, őket. Folyamatosan izegnek-mozognak: kezeikkel vakargatnak, piszkálgatnak, kopogtatnak, matatnak. Fészkelődnek, lábukat lógázzák, rugdosnak, egész testük mocorog. Ezek a mozgások még alváskor sem szűnnek meg teljesen. Sokat forgolódnak, képtelenség mellettük aludni. Rövid szakaszokban és felületesen alszanak. Sűrűn felébrednek, ilyenkor képtelenek visszaaludni, sokszor az egész családot felkeltik. Kicsinek nagyon rossz alvók. Alvásigényük csecsemőkoruktól fogva kisebb. Gyakran már 2 éves kortól nem igénylik a délutáni alvást. Esténként is csak későn és nagy nehézségek után lehet lefektetni őket.

Impulzivitás:
Feladatukat nehezen tervezik meg, tevékenységükben nem kitartóak, állandó tevékenységváltás jellemzi őket, ennek következtében állandó a rendetlenség körülöttük. Dolgaikat képtelenek számon- és rendben tartani, mindig elhagynak, vagy keresnek valamit. A mozgások bizonyos fokú összerendezetlensége, kapkodás és ügyetlenség tapasztalhatóa a nagy és a finommozgások területén is.
Ha eszükbe jut valami, körültekintés és megfontolás nélkül rögtön cselekszenek, ennek következtében gyakrabban érik őket balesetek.
Türelmetlenek, mások szavába vágnak, nem képesek a sorukat kivárni. Hajlamosak a nyafogásra és a hisztire. Nehezen tudják mások szempontjait figyelembe venni. Társaikkal nehezen közösködnek és játszanak együtt, a felnőttek kéréseivel szemben is gyakran dacolnak. 

Figyelemzavar:
A figyelmük gyakran elterelődik, folyamatos ingerkeresés jellemzi őket. Sokszor nem hallják, ha szólunk hozzájuk, vagy a kérést, utasítást figyelmen kívül hagyják. Gyakran a keresett dolgokat akkor sem veszik észre, ha szinte „kiszúrja a szemüket”. Gyakori a tevékenységváltás, nem kitartóak, az elkezdett tevékenységet gyakran félbehagyják. Rendkívül érdeklődőek, azonban félévenként képesek új hobbyt váltani, más és más sport, esetleg művészeti ág iránt rajongani. A feladatokra nehezen tudnak koncentrálni, iskolai teljesítményük a figyelmet igénylő tantárgyakban rendszerint gyenge. A dolgozatokra jellemző, hogy az első néhány jól megoldott feladat után teljesítményük látványosan romlik. Az irányított helyzeteket általában rosszul tűrik, közösségben nehezebben fegyelmezhetők, magatartásukra sok panasz van. Kétszemélyes helyzetben sokkal együttműködőbbek, teljesítményük is lényegesen jobb, ezért a kétszemélyes helyzetben felvett pszichológiai tesztek gyakran csalóka és téves eredményt mutatnak.

Hogy még bonyolultabb legyen a kép: a szakemberek megkülönböztetnek figyelem zavar nélküli hiperaktivitást is, ami természetesen kissé egyszerűbben kezelhető, mint a kevert forma.

Általában elmondhatjuk, hogy ezek a csecsemők és kisgyermekek általában sokkal problémásabbak, nehezebben kezelhetők, több figyelmet igénylők, mint hasonló korú társaik.

A hiperaktív gyermekek ejlődését végigkísérő tünetekben ismétlődően visszatérnek a mozgások pontatlanságát, éretlenségét jelző problémák. (Gyakori balesetek, nem megfelelő mozgástervezés, finommotorikus - kézügyességgel kapcsolatos - ügyetlenség stb.)
Mindezek az éretlen idegrendszeri szabályozásból eredő tünetek.
A korai életszakaszban a mozgatórendszer működésében az egyensúlyszerv - a vesztibuláris rendszer irányítása nagyon meghatározó, hiszen a gyermek ebben az időszakban szerzi külső élményeit és tapasztalatait a gravitációról, mozgásról, sebességről, irányváltoztatásról, azaz saját mozgásairól. Amennyiben ez a szerv éretlenül működik, a mozgás minősége sem lehet megfelelő. 

Az éretlen idegrendszeri tünetek terápiájában már több, mint 20 éve eredményesen alkalmazott módszer a szenzoros integráció. 

Hazánkban több fejlesztő terápia és módszer alkalmazza a szenzoros integrációt. A módszerek nagyon gyermekközpontúk. A fejlesztő pedagógusok, pszichológusok változatos, színes, a gyermeki érdeklődést felkeltő eszközökkel és módszerekkel dolgoznak. Miközben a gyermekek birtokba veszik, kipróbálják és használják az érdekes eszközöket, a fejlesztők szinte észrevétlenül vezetik őket azon az úton, melyet az idegrendszerüknek be kell járnia a kívánt fejlődés érdekében. Az alkalmazott módszerek némelyike az adott gyermekre bízza a fejlődés ütemét, a másik inkább direktebb, és a fejlesztő szabja meg a fejlődés irányát és tempóját. Ezek a módszerek már a tünetek felismerésétől, azaz 2-3 éves kortól jól és erdményesen alkalmazhatók. Sok gyermek esetében azonban szükség van a család és az adott gyermek pszichológiai, illetve pedagógiai megsegítésére is. 

Legfontosabb azonban a hiperaktív gyermekekkel kapcsolatban, hogy értsük meg problémáikat. Ha sérült, bármilyen funkció működésében korlátozott embertársunkkal találkozunk, figyelembe vesszük korlátait, és „mankókat”, segítő eszközöket kínálunk fel számukra a sikeresebb beilleszkedéshez. Tegyük ezt meg a hiperaktivitással küzdő gyermekek esetében is! Legfontosabb - mint mindig - a család elfogadó, megértő és segítő attitűdje, de ugyan ez várható el a tágabb közösségek: óvodák, iskolák oldaláról is. Az elfogadó, segítő, bátorító környezetben minden gyermek kiteljesedik, mozgósítja személyisége legbelsőbb tartalékait. Ellenkező visszajelzések esetén a nem megfelelően reagáló, illeszkedő gyermek elveszti önbizalmát, önbecsülését, küzdő kedvét. Az állandó negatív visszajelzések hatására egyre inkább megfelel annak a minősítésnek (rossz, buta, ügyetlen, lassú, figyelmetlen, rendetlen), amivel folyamatosan illetik, és már önmaga sem vár el túl sokat magától. 

Bár nem egyenes velejárói a hiperaktivitásnak, azonban gyakran tapasztaljuk, hogy a sorozatos kudarcok hatására egyesek olyan csoportok felé orientálódnak, melyek elfogadják őket. Hatalmas veszély a gyermekek marginalizálódása, az antiszociális bandákhoz való csapódás, ön és egészségrontó tevékenységek (alkohol, cigaretta, drog), és a sor legvégén ott a társadalomból való kirekesztettség és a bűnözés. Természetesen ezek a szélsőségek, és nem kell minden gyermeknek idáig eljutnia. Azonban a mi felelősségünk –szülőké és szakembereké, hagy időben felismerjük a problémát, irányítsuk a családot a megfelelő szakemberekhez, hogy időben, még a tünetek elhatalmasodása előtt orvosolhassuk a problémát, de legalábbis csökkentsük a másodlagos tünetek kialakulásának veszélyét.