Segítség és támaszkodás nélkül, önállóan áll és 1-2 bizonytalan lépést is tesz, hogy elérjen valamit, amiben megfogózkodhat, közben azonban még gyakran a fenekére pottyan. Karját behajlítva magasba tartva egyensúlyoz, szélesen szétvetett lábbal próbál biztosabb tartást találni.

Dicsérjük a kimeríthetetlen energiával és örömmel újonnan felfedezett képességeit. Elismerő szavaink révén fejlődik öntudata és önértékelése. Ha figyelünk rá, értékeljük, amit tesz, érzi, hogy szeretjük. Ne vigyük azonban túlzásba az elragadtatást, ne lelkendezzünk minden apróságért, ne értékeljük folyamatosan minden tevékenységét, mert így függővé válik a szülők véleményétől, nem tudja képességeit reálisan megítélni, nehezen viseli el a kritikát, nem tanul meg küzdeni valamiért, nem bízik magában, környezetének véleményét figyeli, s amikor rájön, hogy teljesítményében nincs semmi rendkívüli /pl. gyerekközösségbe kerülve, önmagát másokkal összehasonlítva/, a dicséret hitelét veszti. Amikor pl. elmélyülten tornyot épít kockáiból, dicsérő szavaink csak megzavarják. Ha örömét leli egy tevékenységben, nincs szüksége dicséretre. A jutalmazással is hasonló a helyzet: ne jutalmazzunk, amikor a kicsi természetes fejlődésében jutott előre.

Két kisebb tárgyat is tud egy kezében fogni, segít az öltözködésben: egyedül próbálja levenni a cipőjét. Bár az egyes szavakat még nem érti, egész mondatok értelmét felfogja.

Többé-kevésbé ugyanazt eszi, amit a család. Általános, hogy rákap egy-egy ételre, és minden mást visszautasít. Azután, ha megunta, jön a következő kedvenc.

Visszanyeri korábbi rendezett mozgását, amivel képes előrehajtani magát a vízben. Ezek már nem ösztönös, hanem céltudatos mozdulatok /pl. a medence szélének elérésére irányulnak/.

játékai: szívesen nézeget képeskönyvet és a történeteket szavakba foglalja, egyre több kockát használ toronyépítéshez, firkál /még maga a mozdulat foglalkoztatja/