Ki nem ismeri, és ki nem ért egyet ezzel a mondással? Mindannyiunk szeme fénye, életének értelme a gyermek. Ismerjük mindannyian azt a torokszorító érzést, amikor várjuk Őt - "Mi lesz, ha valami baj lesz?" Szerencsére, az esetek többségében a félelem alaptalannak bizonyul. A többségében...

Mert sajnos a gyerekek 4-6 %-a világszerte kisebb-nagyobb sérüléssel vagy fejlődési rendellenességgel születik, esetleg a szülés során szerzett trauma vagy egyéb okok folytán eltérő fejlődésű, mozgáskorlátozott, másfogyatékos, esetleg siket vagy vak lesz!

Iszonyúan nagy szám! S amikor kiderül, a szülő ott áll kétségbeesetten, s gyakran minden segítség, jó tanács, együttérzés hiányában... pedig pont ilyenkor kell a legnagyobb segítség! A szülőnek is, a babának is!

 Nagyon, nagyon fontos, hogy minél hamarabb kiderüljön, ha valami eltér a " normális" fejlődéstől! Hisz gyakran az élet első napjaiban, heteiben, akár hónapjaiban ki sem derül, hogy valami nincs rendjén - persze bizonyos részképességek hiánya vagy sérült volta gyakran csak óvodás, iskolás korban derülhet ki. Pedig a gyermek fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy minél hamarabb kerüljön a megfelelő szakemberhez, aki vizsgálatok alapján meghatározza az eltérés jellegét, a fejleszthetőség lehetőségeit! A legtöbb esetben jelentős javulás érhető el a korai fejlesztés alkalmazásával!

Természetesen nem az a célom, hogy megrémítsem a szülőtársakat! De elengedhetetlennek tartom, hogy némi alapfogalma mindenkinek legyen arról, hogyan segítheti gyermeke fejlődését, s az együtt töltött időben, játék, vagy különböző feladatok végzése közben, a mindennapi élet során mire érdemes figyelni, mi jelezheti, ha valami mégsem egészen jól van. Az édesanyától jobban senki nem ismeri a gyermeket... a viselkedés sehol nem olyan oldott, mint a családban, a biztonságot nyújtó emberek és tárgyak között. Leginkább ebben a környezetben lehet jól nyomon követni a fejlődést! Tudom, a gyerekek többsége egészséges, jól fejlődik. De azt is tudom, soha nem lehet elég figyelmes a szülő.