Tud lábujjhegyen járni, felugrani a levegőbe, fel/le ugrál tárgyakról. Egyedül veszi le a nadrágját és a bugyiját, begombolja a nagyobb, könnyen elérhető gombokat.

Végiggondolja az újonnan tapasztalt dolgot, és tanulságot von le belőle. Előre eltervez dolgokat, kreatívabbá válik, gazdagodik a képzelete.

Az első tétova lépéseket teszi az önkorlátozás irányába. A kritika még a cselekvés után kullog, hamarosan azonban megelőzi és megakadályozza a tettet /pl. ha olyan dolgot készül csinálni, amit a szülő helytelenítene, a kezdeti vonakodás után bár megteszi, de tevékenysége közben összeszidja magát/. Lelkiismeretről még nem beszélhetünk, bár már képes uralkodni ösztönein és késztetésein valamelyest /feltéve, ha ezt a környezetében élő felnőttek megkövetelik tőle/. Ugyan bűnösnek érzi magát, de csak akkor lesz bűntudata, ha kiderül a vétség. Valahányszor egy vágyát meg akarja fékezni, azt is meg kell mondania magának, hogy mit tegyen helyette. Ebben a korban ez igen fárasztó, ezért gyakran elmulasztja megadni magának a megfelelő jelzést, vagy túl későn jelez. Ne lépjünk fel túlzott szigorral, mivel a szülőktől való félelem megnehezíti a kicsi dolgát az önfegyelem elsajátításában, ráadásul ellenállást vált ki belőle. Csökkentsük olyan mértékűre a vele szemben támasztott igényeket, amit igazából teljesíteni tud. A kifogástalan viselkedés legerősebb ösztönzője a gyermek vágya, hogy buzgón kövesse szeretett példaképét, a szülőt. Hiába tiltjuk el bizonyos tárgyaktól, amíg nem tanulja meg leküzdeni vágyait /ez nem makacsság, még nem lehet vele okosan beszélni/, amely azok megérintésére, megismerésére irányul, hasztalan. Inkább a "pótló technikákhoz" nyúljunk, azaz tereljük el figyelmét más irányba, és azzal nyújtsunk pótkielégülést, pótcélt. Megtanulja, hogy a terveket néha el kell és el is lehet halasztani. Ezzel a felismeréssel válik egyre kiegyensúlyozottabbá, kevesebb konfliktusba keveredik környezetével, bár sokszor még képtelen elegendő ellenállást kifejteni saját ösztöneivel szemben, ez a türelmesség óriási erőfeszítést kíván tőle.

Kezdi izgatni, hogyan működnek a tárgyak, beszédében állandóan felbukkan a "miért" szó. Pontosan, a fogalmakat egyszerűen elemezve válaszoljunk kérdéseire, akkor is, ha látszólag butaságot kérdez. Ha magunk sem tudjuk a választ, mondjuk meg neki őszintén és ígérjük meg, hogy utánanézünk /tartsuk is be/.

Ugrásszerűen megnő a szókincse, kezd egyszerűbb mondatokban beszélni, de a ragokat, jelzőket, múlt, jelen és jövő időt rosszul használja. Még nem képes felfogni a történések sorrendjét, az egymást követő képek jelentését. Tudja mi a különbség a kisfiúk és a kislányok között, kezdi felfogni a számokat.

Megismerkedik a társalgás alapszabályaival: megfigyeli, hogy a felnőttek általában felváltva beszélnek. Tudja, hogy az emelkedő hanglejtés kérést, az ereszkedő állítást jelent, ragozni kezd, elsősorban birtokos személyragot használ /pl. "az én labdám"/. használja a "nem tudok", "nem akarok" kifejezéseket, kezdi kifejezni a cselekvéseket /pl. "kutyus ugat"/. Gyakran használ kérdést és kijelentést váltakozva /pl. "Apu elmegy, hová megy apu?"/. Lefekvésnél halogató taktikához folyamodik. Elvárhatjuk tőle, hogy megértse érvelésünket, és hajlandó legyen lemondani arról, ami az övé /pl. odaadja másnak a játékát stb./.

Keresi a hasonló korú gyerekek társaságát, elkezd együtt játszani másokkal, kezdődnek az igazi szerepjátékok /3 éves korig/: ébredezik gyermekünkben a szociális érdeklődés. Megtanulja, hogyan képzelheti bele magát mások helyzetébe, hogyan azonosulhat az övétől eltérő helyzetekkel.